Figyelem-összpontosítás a belső térre

• Összpontosítsuk figyelmünket a belső térre (chida ka sha). Ez az a tér, amely megjelenik előttünk, mihelyt behunyjuk a szemünket – belső tudatunk tere. Figyeljünk a normál légzésre, a so ham mantrával ötvözve. Ne erőltessünk semmit, csak szemléljük a teret, ahogy elénk tárul, képzetek és véleményalkotás nélkül. Figyeljük belső terünkben a fényt és annak változásait; az is lehet, hogy felhőket, fénypontokat vagy -hullámokat, esetleg különféle színeket, mintákat látunk. Maradjunk mozdulatlanul, lazán, és nézelődjünk nyugodtan belső világunkban. Engedjük szabadon minden gondolatunkat és érzésünket, egyszerűen csak szemlélődjünk (kb. 10 perc).

• A következő képek, gondolatok, érzések mindegyikénél időzzünk 4-5 percig.

  • Képzeljük el, hogy egy szobában ülünk, és körülbelül egy méterrel előttünk gyertya ég. Csodálatos, békés atmoszféra tölti meg a szobát. Látjuk magunkat a szobában, amint a gyertya előtt ülünk.

  • Látjuk a hajunkat, az arcunkat, a fülünket, az orrunkat, a szemünket, a szemhéjunkat, a vállunkat, a kezünket… az egész testünket, ahogy a valóságban kinéz. Békésen, nyugodtan ülünk meditációs testhelyzetben.

  • Ha esetleg nem sikerül mindezt elképzelni, figyeljük továbbra is a belső teret. Legyünk gondolataink és érzéseink tanúja, legyünk folyamatosan tudatában a légzésnek és a so ham mantrának. Kis idő elteltével ismét próbáljuk magunk elé képzelni a gyertyát – egy kis asztalkán áll előttünk, s szolid fénye az egész szobát betölti. A lángja nesztelen és nyugodt, ahogy a testünk is teljesen mozdulatlan.

  • Látjuk magunkat meditálni, és mindenfelől szemügyre vesszük a testünket – hátulról, oldalról, elölről. Összpontosítsunk a belső terünkben ragyogó fényre. Hagyjuk elsuhanni gondolatainkat, látomásainkat és érzéseinket. Ne hárítsunk el semmit, és semmit ne erőltessünk. Tekintsünk rájuk úgy, mintha egy filmet néznénk.

  • Fogalmazzuk meg azt a szándékot, hogy ebben a meditációban minden érzést és gondolatot lelki fejlődésünknek és felsőbb Önvalónknak szentelünk. Fedezzük fel szívünkben a bhaktit – azaz a megbocsátást, a szeretetet és az odaadást minden élőlény iránt. Engedjük, hogy ezek az érzések egész szívünket eltöltsék. Hiszen feltett szándékunk, hogy mindent megteszünk és odaadunk az élőlények javáért.

  • Gondolatban mondjuk el személyes imánkat annak az Istenségnek vagy Istenalaknak, akiben hiszünk. Ismételjük magunkban: „Lelkem ott van minden élőlényben. Minden élőlény a lelkemben van. Szeretet és megbocsátás minden lénynek.”

  • Engedjük, hogy ezek az érzések felemeljenek. Érezzünk szeretetet minden élőlény, a családunk, a rokonaink, a barátaink, valamennyi embertársunk, a növények és az állatok iránt.

  • Ezen érzésekkel zengessük el 3-szor az om-ot. Engedjük az om zengését, amely minket és minden élőlényt védelmez, a kozmoszba kiterjedni, és vele együtt sugározzuk ki jó gondolatainkat is a világegyetembe.

• Dörzsöljük össze a tenyerünket, tegyük a szemünk elé, melegítsük vele a szemhéjunkat és az arcizmokat. Tegyük össze a kezünket, és hajoljunk meg belső Valónk felé köszönettel ezért a meditációért és a felemelő élményekért. Nyissuk ki a szemünket.

Belső templomunk

• Merüljünk mélyen belső önvalónkba. Megtehetjük ezt az ágjá, a vishuddhi, az anáhata vagy a manipura csakrában. Összpontosítsunk arra a csakrára, amelyiket a legjobban érzékeljük. Hagyjuk, hogy belső Valónk vezessen (kb. 10 perc).

• Terjesszük ki belső terünket a külvilág felé. A belső tér most olyan, mint az égbolt – végtelen, határtalan, időtől és tértől független. Önvalónkkal hassuk át tudatunk végtelen terét (kb. 5 perc).

• A következő folyamat példa arra, hogyan alakíthatjuk belső terünket. Engedjük, hogy belső Önvalónk és intuíciónk vezessen tudatunk világában. Időzzünk el 3-5 percig a következő képek, gondolatok, érzések mindegyikénél.

  • Nagy kiterjedésű, gyér növényzetű táj tárul elénk. A látóhatár peremén megpillantunk egy kis dombot, amelynek a tetején messze fénylő templom áll. Elindulunk a szentély felé. A lépteink könnyűek, akárha lebegnénk. Érezzük, hogy nem vagyunk egyedül – Isten vezet és kísér utunkon.

  • Fényes nappal van, az ég sötétkék. Immár a napfényben ragyogó, hófehér márványtemplom előtt állunk. Óvatosan megérintjük a templomfalat; árnyékban hideg a márvány tapintása, ahol süti a nap, ott meleg.

  • Lassan megváltozik az ég színe, leszáll az alkony. Mindenfelől énekek, mantrák és imádságok csendülnek fel – mintha minket köszöntenének.

  • Belépünk a templomba, és látjuk, hogy az teljesen üres. Ez belső Önvalónk temploma, amely csak ránk vár. Olyan lesz, amilyenre formáljuk, így kedvünkre berendezhetjük.

  • A templom minden oldalán kitárul egy-egy kapu, amelyen keresztül láthatjuk az eget. A különböző kapukon át nézve az égbolt más-más színt, más-más dimenziót ölt. Az egyik oldalon talán tündöklően kék, miközben a másikon teljesen sötét. Vagy például az egyik oldalon lángvörös, a másikon halványrózsaszín, ibolyakék vagy narancssárga.

  • A templomból fényvillanások, rezgések és hangok terjednek szét minden irányba. Mi állunk mindezen jelenségek középpontjában, mivel ezen jelenségek saját Önvalónkból fakadnak.

  • Képzeljünk a szentély közepére egy oltárt, és díszítsük fel virágokkal, gyertyákkal, füstölőkkel – ahogy szeretnénk. Helyezzük az oltárra az általunk tisztelt Istenalak képét, vagy csak egy mécsest.

  • Érezzük az Isteni erő, szeretet, béke, öröm és fény jelenlétét.

  • Érezzük, ahogy alakunk tündöklő fénnyé változik, olyanná, mint egy ragyogó csillag. Érezzük, hogy nem csupán apró szikra vagyunk a végtelen kozmoszban, hanem magának a világmindenségnek egy része. Engedjük fényünket messze sugározni, irányítsuk jó kívánságainkat és gondolatainkat valamennyi élőlényre.

  • Igyekezzünk egyszerre tudatában lenni minden iránynak – érezzük meg énünk végtelen kiterjedését.

  • Most minden feloldódik, a templom is – érezzük az eggyé válást, s az egységet a legfelsőbbel. Átkerültünk egy másik dimenzióba. A fény egyre erősebb, s úgy ragyog, mint az ezüst és az arany. Az egész kozmosz lélegzik. Érezzük az univerzum kiterjedését és összehúzódását, az örök keletkezést, elmúlást és újrakeletkezést. Nem létezik alak, vagy forma – csak teljesség és tökéletes egység.

  • Időzzünk el a határtalan boldogság, a Legfelsőbbel való egyesülés állapotában. Alak és individualitás nélkül szemléljük lelkünk vándorlását, számtalan előző életünket. Nem érzünk sem szenvedést, sem fájdalmat; egyek vagyunk a kozmikus Lélekkel. Minden élőlény ennek a Léleknek egy sejtje; érezzük az egységét mindegyikükkel.

  • Lépjünk át újabb dimenziókba. A színek megváltoznak körülöttünk. Narancs, kék, sárga, zöld és vörös árnyalatokban pompáznak. Figyeljük, ahogy alakunk alászáll az égből, és fényárban, mint egy angyal, a földre ereszkedik.

  • Ismét a belső terünkben, a testünkben találjuk magunkat. Boldogok vagyunk, megtisztultnak, sugárzónak érezzük magunkat, telve spirituális erővel.

  • Zengessük el 3-szor az om-ot, majd az alábbi mantrát:

    NĀHAM KARTĀ

    PRABHU DĪP KARTĀ

    MAHĀ PRABHU DĪP KARTĀ HĪ KEVALAM

    OM ŚĀNTIḤ ŚĀNTIḤ ŚĀNTIḤ

    Nem én vagyok, aki cselekszik.

    Prabhu Deep a cselekvő.

    Egyedül Mahaprabhu Deep a cselekvő.

    Om, béke, béke, béke.

• Dörzsöljük össze és tegyük a szemünkre a tenyerünket, melegítsük vele a szemhéjunkat és az arcizmainkat. Tegyük össze a kezünket, és hajoljunk előre. Gondolatban köszönjük meg belső Valónknak ezt a meditációt és a felemelő élményeket. Nyissuk ki a szemünket.