A helyes táplálkozás egészségünk és szellemi fejlődésünk egyik alapvető tényezője. A három guna ^[1] szerint megkülönböztetünk szattvikus, radzsaszikus, valamint tamaszikus táplálékot ^[2].

A tamaszikus táplálék, mint például a hús, hal, tojás, alkohol, konzerv és régi, újramelegített étel, lustaságot és kedvetlenséget okoz, és érzéketlenné tesz.

A radzsaszikus táplálék nyugtalanná, agresszívvé és erőszakossá tesz, ez a hatása például a túlfűszerezett ételeknek és a mértéktelenül fogyasztott csokoládénak vagy kávénak.

A szattvikus élelmiszerek kiegyensúlyozó, harmonizáló hatást gyakorolnak a szervezetünkre és a kedélyállapotunkra egyaránt – jó lesz tőle a közérzetünk. Mindez teljes értékű, laktovegetárius, azaz tejtermékeken és zöldségféléken alapuló teljes értékű étrend segítségével érhető el. Ide tartoznak a gabonafélék, zöldségek, hüvelyesek, gyümölcsök, diófélék, magvak, a tej és a tejtermékek.

A vegetárius táplálék méregteleníti, tisztítja és salaktalanítja a szervezetet, s növeli a betegségekkel szembeni ellenálló képességet.

A jógik több okból is vegetáriusok. Az egészségi szempontokon túl ennek az a fő oka, hogy az élőlények – tehát az állatok is – mind Isten gyermekei, vagyis testvéreink. Isten a teremtője mindennek, és az Ő fénye él az emberben és állatban egyaránt.

VISVA PRANI MERI ATMA HAI

Minden lény az én Önvalóm.

Az állat is érez félelmet és fájdalmat, éppúgy, mint az emberek. Ugyanúgy boldogságra vágynak, ugyanúgy tartanak a haláltól, mint mi. A jóga az összes élőlény egységének tudatában elutasítja az állatok megölését és fogyasztását.

A közmondás szerint: „Amit eszünk, azzá leszünk.”

Egy ember jellemének, tulajdonságainak fejlődését alapvetően két tényező határozza meg: a társasága és a táplálkozása. A helytelen táplálkozás nemcsak a szervezetet rombolja, nemcsak a testet betegíti meg, hanem az elmét és az értelmet is összezavarja. Pusztítja a prána energiát, emellett erőszakot, illetve agressziót, valamint depressziót és félelmet gerjeszt.

Ahogy mi, emberek minden idegszálunkkal ragaszkodunk az élethez, és a legfőbb javaink közé soroljuk a szabadságot és a boldogságot, úgy az állatok is szabadon és boldogan szeretnének élni.

A kutyák, a tehenek és a madarak sokszor előre megérzik a közelgő természeti katasztrófákat. Az állatok ugyanígy a haláluk időpontját is ösztönösen megsejtik. Már napokkal azelőtt, hogy a vágóhídra vinnék őket, félelem és nyugtalanság lesz úrrá rajtuk. A halálfélelem egész testükben szétárad, s a mirigyeik menekülő- és védekező hormonokat kezdenek termelni. A leölt állat tetemében ott maradnak ezek a finom, láthatatlan részecskék, és amikor elfogyasztjuk a húsukat, óhatatlanul átkerül a szervezetünkbe az adott állat halálfélelme. Az állati pránával együtt állati tulajdonságokat és 420 421 tudatjellemzőket is átveszünk, ami gátolja lelki fejlődésünket. Az állati tudat agressziója, az erőszakossága és félelmei mélyen behatolnak a tudatalattinkba, és halálunk óráján felemelkednek a tudatba. Meditáció vagy imádság során, amikor mélyen magunkba merülünk, szintén előfordulhat, hogy beleütközünk ezekbe a félelmekbe. Ez az oka, hogy vannak emberek, akik megmagyarázhatatlan félelmet éreznek a vallással és a meditációval szemben.

Egyszer azonban így is, úgy is szembe kell néznünk tudatalatti félelmeinkkel. Az egyik lehetőség az, hogy meditációval, imádsággal, jótettekkel tudatosan megtisztulunk, a másik az, hogy halálunk óráján újra átéljük a félelmeket. Utóbbi esetben már semmit sem tehetünk ellenük. Akkor sorsunk a karma törvénye szerint beteljesedik, olyan helyzetbe kerülünk, mint a hegymászó, akinek elszakadt a biztosítókötele, és ezért menthetetlenül a mélybe zuhan. Ilyenkor már nincs hatalma az akaratának – alázuhan, ha akarja, ha nem.

A bölcsek és jógik nemcsak arra ügyelnek, hogy mit esznek, hanem arra is, hogy honnan származik az étel. Mert ha netán másoktól vették el, vagy másként jutottak jogtalanul a birtokába, az negatív rezgéseket és belső zavarokat gerjeszthet az elfogyasztójában.

Guru Nanak egyszer betért egy faluba, ahol vendégségbe hívta őt egy földműves meg egy üzletember. A kereskedő válogatott finomságokkal megrakott tálcát tett eléje, a parasztembernek csak szerényebb menüre futotta: kenyérrel, hagymával és olajbogyóval kínálta a vendéget. Guru Nanak a földműves tálcáját fogadta el, és az ő kenyeréből falatozott.

Az üzletember vérig volt sértve, amiért visszautasították az általa kínált étket. Guru Nanak belelátott a gondolataiba, és így szólt: „A te ételed vért rejt, a parasztemberé viszont tejet. Tudhatnád, hogy nem fogyasztok vért.” A kereskedő buzgón bizonygatta, hogy csupa vegetárius eledelt hozott, és hogy a családja is szigorúan ezt az étrendet követi.

Guru Nanak egyik kezével a parasztgazda kenyeréből tört egy darabot, a másikkal az üzletemberéből. Mindkettőt erősen összenyomta, és láss csodát, a kereskedő kenyeréből vér csöpögött, a másikból pedig tej folyt. A Guru ekkor azt mondta a kereskedőnek: „Te csalással és mások kizsákmányolásával tettél szert gazdagságra, ez a parasztember viszont kemény, becsületes munkával kereste meg a mindennapi betevőt.”

A szakács és a főztje szoros kölcsönhatásban van egymással. Szeretettel, odaadással, pozitív gondolatokkal telve készítsük el tehát ételeinket. Mi, emberek – az állatokkal ellentétben – szabad akaratunkból, a buddhi (intellektus, megértés vagy felfogás) és a viveka (helyes megkülönböztető képesség) birtokában tudatosan választhatjuk meg az utunkat. Eközben fontos gondosan ügyelnünk a helyes táplálkozás és a jó társaságmegválasztására. Ezek ugyanis sokkal nagyobb mértékben befolyásolják tulajdonságainkat, jellemünket és a kedélyállapotunkat, közérzetünket, mint hinnénk. A táplálkozásunk és a társaságunk milyensége alapvetően meghatározza gondolkodás- és cselekvésmódunkat, s vele együtt a karmánkat.

Hát nem furcsa, hogy miközben kedvenc háziállatainkat: kutyánkat, tengerimalacunkat, hörcsögünket, macskánkat szeretjük és gyengéden kényeztetjük, a legcsekélyebb lelkifurdalás nélkül vásárolunk és fogyasztunk sült csirkét, halfilét, marha- és sertésszeletet? Sokan nem gondolnak bele, hogy „kulináris élvezeteik” kielégítéséhez eleven, érző lelkű, illetve lélektől áthatott állatokat, élőlényeket kínoztak meg, vágtak le, illetve áldoztak fel.

Az Isten-megvalósított azt mondja: „Aki nem tud életet adni, annak elvenni sincs joga azt.” Minden élőlényre, akit a neki rendelt idő lejárta előtt erőszakkal megölnek, legyen az akár ember, akár állat, hosszú bolyongás várhat az asztrális világban, mielőtt újra megtestesülhet, hogy beteljesítse a sorsát. Súlyos karmát vesz tehát magára, illetve nagyon nehéz karmával terheli meg magát, aki halált okoz egy élőlénynek, vagy tönkreteszi, kioltja saját életét.

A hústáplálék halott étel, és aki halált eszik, halált vesz magához és önmagát is a halál felé taszítja. A vegetárius táplálkozás ezzel szemben megteremti az életerő, illetve a vitalitás és az egészség, valamint a spirituális fejlődés alapját. A húsfogyasztás mind egészségügyi, mind lelki és erkölcsi, etikai szempontból a táplálkozás lehető leghelytelenebb formája. Ha jobban belegondolunk, és ha kicsit is átérezzük más élőlények helyzetét, igazán könnyű ezt belátni.

A „hústermelés” nem csak állatkínzással jár, hanem egyben az élelmiszerek hihetetlen mértékű pazarlásával is. Ahhoz, hogy 1 kg húst nyerjünk, 7–15 kg gabonát és hüvelyes növényt kell felhasználni. Ez azt jelenti, hogy a földművelőink által megtermelt kalászosok, gabonák nagy része nem emberi fogyasztásra, hanem állati takarmányozásra kerül. Ráadásul a fehérje (protein) 90%-a, a szénhidrátok 99%-a kárba vész, ha a gabona csak hús formájában válik emberi táplálékká.

A hizlaldák óriási megterhelést jelentenek a környezetre nézve. 1 kg búza termesztéséhez kb. 60 liter vízre van szükség; 1 kg hús előállításához ugyanakkor 2500–6000 liter víz szükséges, ami aztán mérgező vegyi anyagokkal keveredve trágyalé formájában a talajba jut, s ezzel belekerül a talaj- és ivóvízbe. Környezeti szakértők (ökológusok) kiszámították, hogy a hústermelés tízszer akkora környezetszennyezést okoz, mint a háztartások, és háromszor akkorát, mint az ipar.

Egyetlen „burger” előállításához négy-öt négyzetméternyi esőerdőt – az emberiség egyik legértékesebb természeti kincsét, illetve erőforrását – kell legelővé vagy szántóvá alakítani. Az a földterület, ami egyetlen húsfogyasztó táplálékát biztosítja, húsz vegetárius élelmezéséhez lenne elegendő.

A húsevésről való lemondás tehát nem pusztán erkölcsi, etikai kérdés, hanem egyben túlélésünk záloga is bolygónkon. A világon sokfelé dúló éhínség, a talajvíz szennyezettsége, az értékes természeti erőforrások világszerte zajló pusztítása, a földcsuszamlások, a talajerózió és az azokkal járó időjárási katasztrófák mind-mind egyenes következményei táplálkozási szokásainknak.

Mindenkiben tudatosulnia kellene, nagyon világosan meg kell értenünk, menynyire sajátságos és kényes az élet egyensúlya ezen a bolygón, s hogy mi, emberek a legjobb úton haladunk afelé, hogy tudatlanságból, pénzsóvárságból, kényelmi okokból vagy egyszerűen csak közönyből felelőtlenül felborítsuk ezt az egyensúlyt.

Lev Tolsztoj, a költő és humanista találó megfogalmazása szerint: „Ameddig vágó hidak léteznek, addig csatamezők is mindig lesznek!” Mert hogyan is lehetne a leghalványabb esélyünk békét és boldogságot teremteni a világban, ha közben milliószámra kínozzuk és meggyilkoljuk, lemészároljuk „kis” testvéreinket, az állatokat? A dharmánk ^[3] lényege abban áll, hogy segítséget, oltalmat és támaszt nyújtsunk, nem pedig abban, hogy rablógazdálkodást folytassunk és pusztítást végezzünk. Az emberekre vonatkozó legfelsőbb, legmagasabb rendű parancsot egy mondatban össze lehet foglalni, ami egyben a legfontosabb törvény is számunkra:

AHIMSA PARAMO DHARMA

„Nem ártás” – a legfelsőbb elv, kötelesség.

Nincs nagyobb bűn, mint ölni és ártani másoknak. Ha nem érezzük át a lemészárlásra kerülő állatok fájdalmát, és becsukjuk a szemünket szenvedésük előtt, azon se csodálkozzunk, hogy kegyetlen háborúkat, környezetünk pusztulását, katasztrófák és betegségek egész sorát kell elviselnünk, megszenvednünk.